A román nemzeti ünnep Szatmáron

Eltelt a századik december elseje, az 1918-as  gyulafehérvári román népgyűlés óta.  Innentől számítják (tévesen) a győztesek oldalára állók Nagy-Románia létrejöttét, ezért a 2018-as évet a Romániában a “centenárium évének” kiáltották ki és minden lehetséges helyen kitették a centenárium logóját.

Mivelhogy hosszú hétvégére esett Erdély, a Partium, Máramaros déli része és a Kelet-Bánság elcsatolásának az ünnepe, a szatmári románok jó része a csonkamagyarországi fürdőhelyeket és wellness-központokat vette célba. A petei-csengersimai határátkelőnél péntek és szombat reggel, alkalmanként két órás is volt  a várakozási idő. Az elszakított városunkban ünneplők az RMDSZ-es vezetés alatt alló Szatmár Megyei Tanács (Önkormányzat) és a Szatmár Városi Tanács (Önkormányzat) által szervezett háromnapos ünnepségsorozatnak örülhettek. Felavatták az ismeretlen hős szobrát, a főtér egyik legláthatóbb és legforgalmasabb pontján. Egy mondvacsinált egyesülés-párti román politikus szobra után méreteiben a város második közszobrává lépett elő és egy román katonát ábrázol. Húszezer eurónyi közpénzből és ezenkívül adakozásokból épült, ennek ellenére művészileg értékelhetetlen. A szoboravatást felvonulás követte korhű jelmezekkel, majd különböző programok várták az érdeklődőket stílusosan az új főtéren, mely  betonhalmazt a legvadabb nacionálkommunista időkben építették, az egyik legrégibb városrész romjaira. Minden kulturális intézmény kivette részét az ünneplésből. Katonai helikopterek és két vadászgép tette teljessé a katonai parádét.

A város és a megye magyar szavazói által megválasztott RMDSZ-es vezetők is ott voltak, részt vettek az ünneplésben, a román kokárdát is kitűzték.

Koncertekkel, lézeshow-val és tűzijátékkal ért véget Szatmárnémetiben Erdély elszakításának az ünnepe.

                                                                  [szamosháti]

  fotó: https://www.facebook.com/primariasatumare/

Decebal storno

Sok potenciális fogyasztó örömére  rohamléptekben halad  a Shopping City Satu Mare pláza  építkezése, melynek átadási határideje is közelebb került. Magyar névváltozatot  nem sikerült neki találni, vagy  legalább a Szatmár(németi) szót mellécsempészni.  Decebal dák király erősen idealizált képe viszont hamar felkerült a kerítésre, talán a kéretlen graffitiket helyettesítendő. Ám alighogy a sajtó is a köz tudomására hozta a hírt, eltűntették Decebal fantáziaképét és  más ábrát festettek rá. Egyesek „centenáriumi” marketingfogánsnak vélik a felfestést és újrafestést.  A plaza  illetékesei csak december 3-a után fognak ezügyben állást foglani.

Forrás:  presasm.ro, foter.o, facebook.com és az utca

Fotó: Bücs Levente Szabolcs (a kép újrafestése előtt)

Szatmári séták II.

Városunk szerelmesei és építészete iránt érdeklődők legnagyobb  örömére a Muhi Sándor tanár úr által vezetett szatmári séták novemberben is folytatódtak. A mostani kiindulópont a Szatmárnémeti első számú szimbólumának elfogadott tőzoltótorony volt. Ezt a rangját építészetileg egyedi voltának is köszönheti, meglétét és  megmaradását pedig annak is, hogy térségünkben nincsenek és nem is voltak nagyobb földmozgások amik a karcsú építményt tönkre tehették volna.

Porra és sárra épült alföldi város építészeti öröksége viszonylag szegényes, a legrégibb épülete nem több mint kétszáz éves. Bár nem vetekszik  a szecessziós motívumokban gazdag városokkal, e múlt század eleji stílus -a szecesszió- külön kiemelkedő értéket képvisel, helyi épületállományunk legértékesebb és legkarakteresebb részét képezi. Az is igaz, hogy többnyire csak díszítmény szintjén vannak jelen a szecessziós motívumok. A Pannónia épülete viszont szerkezetileg is szecessziós, emiatt a magyar építészet szintjén is kiemelkedőnek számít és városunk szintén egyik legismertebb szimbóluma.

Érdemes megállni, szétnézni az  épületrészleteket külön is szemügyre venni. Az erkélyek, lépcsőházak korlátai, kapuk, kerítések a szatmári vasművesség rendkívül magas színvonaláról tanúskodnak. Sajnos erről is csak múlt időben tudunk beszélni.  Bár a mostani kovácsok is rendelésre, előregyártott elemekből szép dolgokat tudnak összerakni, hiányzik belőlük az egyedi jelleg, a kéz melege, a lenyomata. Még ott vannak a gyönyörű utcai erkélyek, de már sokhelyütt omladozó állapotban. Helyrehozataluk, karbantartásuk nem igényelne nagy erőfeszítést, mégis várat magára. Szatmárnémetinek gazdag az iparos, céhes  múltja. Két közismert épületünk – a főtéri Csizmadia-szín és az Iparosotthon  is nekik köszönheti létét. Ezek szépen fel lettek újítva, csak hát a hajdan több funkciót is ellátó közösségi tereket száz év után nehéz élettel megtölteni, mert közben másak lettek a társadalmi igények, szokások.   Kovácsmestereken és vasműveseken kívül fejlett volt a cserzés, bőrfeldolgozás, messze földön híres voltak a vargáink.

Régi monarchiabeli középületeinket, úgy mint a törvényszéket, a vasútállomást, az elemi iskolákat nagyrészt központilag tervezték, általában ugyanazok az országos szinten megbízott építészek. Emiatt Kárpát-medence-szerte visszaköszönnek egyes elemek, ismerősnek tűnnek. Mégis a megfelelő helyismertet megszerezve,  jól alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, jól illeszkednek a városképbe. Ezeket a szép hagyományokat is kötelességünk lenne továbbvinni, a maradandót megőrizni.

 

                                                                                      [szamosháti]

 

 

Jó lesz a magyar kulcs a Pannónia Szállóhoz?

Évek óta foglalkozik a sajtó az ebek harmincadjára juttatott szatmárnémeti Pannónia Szálló (ma Dacia) helyzetével. Szabó István egykori RMDSZ-es megyei tanácselnök, az 1994-ben létrejött Dacia Rt. többségi tulajdonosa, Vasile Ţânţaş avasfelsőfalusi juhásznak játszotta át az 52 százalékos többségi tulajdonrészét, így kis híján ortodox templom épült a szálló helyén. 

Az avasi üzletembert tíz évig nem érdekelte a szatmárnémeti épület sorsa. Miután a szálló teteje beszakadt, a közvélemény nyomására a megyei kulturális igazgatóságnak lépnie kellett, az ingatlan hajléktalanok tanyájává vált. Az állami hivatal pert indított a tulajdonos ellen műemlékrongálásért és a kár megfizetéséért. Szabó István (1993–2000 között Szatmár megyei tanácselnök-helyettes, 2000–2007 között tanácselnök) gyanús tranzakcióit a korrupcióellenes hatóság (DNA) is vizsgálta, és amikor más ügyletek is terítékre kerültek, egészségügyi problémákra hivatkozva 2007 októberében lemondott. A Dacia Szálló ügyében végül nem emeltek vádat Szabó ellen. A város magyarságának körében azonban nem aratott sikert, hogy az RMDSZ-es elöljáró egy avasi román vállalkozó kezére játszotta Szatmárnémeti legimpozánsabb szecessziós épületét. Azóta az avasi juhász beismerte: ortodox templomot akart építeni a helyére, de elfogyott a pénze, így az elkészített terve dugába dőlt. 
Elmaradt kártérítés A bíróság műemlékrongálásért alapfokon egy év letöltendő börtönbüntetésre, valamint 767 ezer eurós kártérítés kifizetésére ítélte Vasile Ţânţaş üzletembert. A bűnvádi eljárás még 2015-ben, a megyei műemlékvédelmi bizottság által benyújtott kereset nyomán kezdődött el. A bíróság négy tanút hallgatott meg, és két szakértői véleményt fogadott el. A kártérítést annak alapján határozták meg, hogy mennyi pénzre lesz szükség a műemléképület eredeti formájában történő visszaállításához. 

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Vasile Ţânţaş 2008 végén kapott építkezési engedélyt az ingatlan felújítására. A korszerűsítéssel megbízott avasfelsőfalusi alvállalkozás szintén az üzletember tulajdonában állt. Ţânţaş 2009 őszén anyagi gondokra hivatkozva felfüggesztette a munkálatokat, azóta pedig semmilyen beavatkozást nem végeztek az épületen, noha az építkezési engedélyt a városháza 2012-ig meghosszabbította. A szakértők szerint az ingatlan állapota az állagmegóvást célzó intézkedések elmaradása miatt sokat romlott. Az ítélet ellen az üzletember fellebbezett, az újabb perben a Nagyváradi Táblabíróság hozott döntést. A műemléképület tulajdonosának egy évre börtönbe kellett vonulnia, viszont a kártérítés kifizetését megúszta. A kulturális igazgatóság csak 8 ezer lejes büntetést szabhatott ki az üzletemberre.

Nehezen akadt befektető
2016-os hírek szerint a részvénytársaság a magyar állam tulajdonába került, miután az ingatlant a budapesti székhellyel rendelkező Manevi Zrt. vásárolta meg. A magyar vállalat tulajdonosa a magyar állam, a tulajdonosi jogok gyakorlója pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Bár a hír sokakat megnyugtatott, 2018-ig semmi jele nem mutatkozott annak, hogy elkezdődött volna az állagjavítás a partiumi város gyöngyszemén. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere az Erdélyi Naplónak elmondta, a régi tulajdonos 5 millió eurós vételárat kért a várostól az ingatlanért, s ehhez még hozzájött volna a 7-8 millió eurós felújítási költség. A város ekkora beruházást nem tudott önerőből vállalni, és amennyiben önkormányzati tulajdonba kerül az épület, nem tarthatta volna meg eredeti, szállodai rendeltetését. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a legszerencsésebb megoldás az, ha új tulajdonos lesz, aki eredeti szépségében képes felújítani a műemléképületet. Így jött a képbe a Manevi Zrt. Bízunk abban, hogy az új társaság beváltja a hozzá fűzött reményeket” – mondta el lapunknak a polgármester. Az új tulajdonos képviselői június elején jártak Szatmárnémetiben, illetve nemrég szakemberek segítségével mérték fel a végrehajtandó munkálatokat. Az idő azonban sürget, hiszen az épület állaga napról napra romlik. Kereskényi elmondta, hogy október közepén írásban szólították fel a Pannónia Szálló új tulajdonosát az állagmegóvó munkálatok sürgős elvégzésére. Amennyiben ezt november közepéig nem kezdik el, az önkormányzat lát hozzá a legsürgetőbb feladatok elvégzéséhez, és ennek árát ráterhelik a tulajdonosra. Kereskényi Gábor mégis abban bízik, hogy a magyar szakemberek mihamarabb leteszik a szükséges dokumentációt a polgármesteri hivatalhoz, hogy elkezdődhessen a teljes felújítás.

Nincs meg a lakat kulcsa… 
A szatmárnémetiek egyre borúlátóbbak az évek óta tartó hercehurca miatt. Zamfir Danciu, a Szatmár Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság vezetője a napokban viccnek is beillő kijelentést tett, miszerint a munkálatok késlekedésének banális okai vannak: nincs meg az épület főbejáratán lévő lakat kulcsa. Kicsit hihetetlen, de állítólag emiatt késett az ingatlan hivatalos tadásának és átvételének procedúrája. Ezen a formaságon az új tulajdonos nem akart úgy átlépni, hogy levágatják az ajtóról a régi lakatot. Minden esetre, a rejtélyes zár esete több kérdést is felvet: júniusban hogyan juthattak be a tulajdonosok képviselői az épületbe? Az egykori Pannónia Szálló körül tehát továbbra is nagy a homály…

A Pannónia Szálló A Vígadó és Szálló építésének ötlete 1897-ben vetődött fel, a tervet a város korabeli polgármestere, Hermán Mihály támogatta. A pályázatra 11 pályamű érkezett be. A város legfontosabb feltétele az volt, hogy az épület magyaros jelleget kapjon. 1898 januárjában a városi tanács úgy döntött, elfogadja az építési bizottság javaslatát, és az első díjat a „Szatmár város rajzolt czímere” jeligés pályázatnak ítélte oda. A terveket Bálint Zoltán és Jámbor Lajos készítették. Az építészpáros több magyaros jellegű épületet tervezett, amelyek a Pannóniával rokoníthatók. Az alapok kiásását 1901-ben kezdték meg, és 1901. május 11-én helyezték el az alapkövet. Az épületet Zsolnay-mázas kerámia díszítőelemek uralják, a homlokzatot sűrű indázatok, élénk színes virágok dúsítják. A tető szintén mázas kerámiaburkolatot kapott, világos és sötétkék lapok váltakozása adja az épület jellegzetességét.

(Ezt a cikket a Erdélyi Naplóról másolták: https://erdelyinaplo.ro/gazdasag/jo-lesz-a-magyar-kulcs-a-pannonia-szallohoz?fbclid=IwAR0V_WzAuAbiw5iRM4lNU0hoHpHK8FgBJ_epYJWiHkyml_LypjkaJpRP1SE)

Ady emlékünnepség Érmindszenten

Immár a huszonkilencedik kiadását is megélte és lassan hagyománnyá vált az érmindszenti- adyfalvi zarándoklat, melyet Ady Endre születésnapja környékén tartanak a szatmárnémetiek. A román közigazgatás Szatmár megyéhez csatolta, de Érmindszent -újabb nevén Adyfalva- a történelmi Szilágy tájegységének természetes része maradt. Ettöl még a szatmáriak szintúgy magukénak tekintik a partiumi költőzsenit.

A hagyományokhoz híven, a helyi református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a megemlékezéssorozat, melyet A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese és a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye általános helynöke tartott meg. A rohamosan fogyó helyi gyülekezetet népes vendégsereg egészítette ki, így zsúfolásig megteltek a kis templom padsorai. Orgona az imateremben már nem lévén, a hívők éneke hangszeres kíséret nélkül szólt és előlegezte meg az esemény ünnepélyes jellegét.

Utána szabadtéren, a költő szülőháza és az Ady kúria között álló bronz mellszobor előtt zajlottak az események. Budapesttől Lipcséig terjedt a résztvevők névsora. Távoli kutyaugatás, kakaskukorékolás, gyerekghagok biztosították a vidékies hangulatot. A felszólaló hivatalosságok beszédei közé a budapesti Ady Versmondó Szalon és tasnádi diákok szavalatai voltak beékelve.

Irodalmi témákban természetszerűleg az avatott irodalmárok szavai voltak a maradandóbbak, bár az elszakított Sz-Sz-B tesvérmegyei közgyűlés alelnökének szabadon, papír nélkül elmondott beszéde is figyelemre méltó volt.

A Magyar Írószövetség elnöke Szentmártoni János által egyszerűen kimondatott: Ady a legjelentősebb magyar költő. Ő az , aki Atlasz módjára megfordította hátán a régi magyar világot, szuverén óriás volt, Pilinszkyt idézve. Nehéz rajongás és elfogultság nélkül beszélni Adyról. Életében és halála után is nagyhatású volt, a magas hőfoka miatt még József Attiláénál is nagyobb volt. Élet és irodalom örvénylő egységet mutatott Ady életében. Volt benne valami profétikus, ami két ellenséges táborra osztotta az embereket egy pro-Ady és egy kontra-Ady táborra, melyek jelenleg politikai és világnézeti álláspontok elkeseredett szembenállását váltják ki jelenleg is. Ő a magyar írásosság egyik sarokpontja, költészetének nincsenek előzményei, nincsenek követői se tanítványai. Állócsillag volt, társtalan zseni. Németh László szerint a magyar sors senkinek a szemében nem tükröződött kegyetlenebbül, de szebben sem. Nemesebb értelmet senkiben sem nyert, mint őbenne, ki értelmetlenségét keseregte. Joga volt hozzá, hogy önmagát népével azonosítsa (Német László), a magyar sorsot magából beszélte, ide-oda hányt céltalansága az ő céltalansága volt, de ha csodált valamit népében, akkor is magát csodálhatta benne. Ady nemcsak keseregte a magyarságot, hanem alkotta is. Új lírai eszközeivel elérte: ha a régiséget nem évszámokkal, hanem az eredetgyökereivel mérjük, Ady a legrégibbi magyar költő. Verséből egy Európa-alatti magyar lélek szól. A magyar önismeretnek aligha van mélyebb forrása nála. Ady a néplélek, a „kollektív tudalatti” nagy elbeszélője.

Színes egyéniségként nyerte el tetszésünket a lipcsei, német anyanyelvű, magyarul kitűnően beszélő irodalmár, Stefan Krause előadása. Ő négy nyelven is elszavalta a „ Párisban járt az Ősz” című vers első sorait. Miután azt tanácsolta, hogy a korhűen bebútorozott Ady-szülőházban, ahonnan a költő indult, az ágya mellett halgassuk Ady szellemét. Innen kellene nekünk is elindulnunk, hogy érthessük szövegeit, verseit.

A legvégén a minden irányból jött ünneplők koszorúztak.

[szamosháti]

 

Piacfelújítás

Eljött a sora a Szatmárnémeti északi városrészén levő két agrár-piac a Nagypiac és a Kispiac- felújításának.

Teljesen ki lesznek cserélve  az asztalok, a tetőzet,  a csatorna- és vízhálózat  és a villanyvezeték is földbe lesz fektetve.

A renoválást a vevők, kistermelők és kofák egyaránt meg fogják sínyleni a tél folyamán. Áthidaló megoldásként az eladóknak fel lett ajánlva, hogy a város más, távolabbi piacain tegyék ki árujukat, de a már kialakult vevőkörük miatt ebbe nem mentek bele.

A Kispiacra egy régebbi, használaton kívüli piacról lettek asztalok áthozva, de ez csak pillanatnyi megoldás.  A  1,5 millió lejes beruházás 10 hónap múlva fejeződik be, reméljük mindannyiunk megelégedésére.

[Forrás:  szatmar.ro, Szatmári Friss Újság]

 

Búcsú Bessenyei Istvántól

A színész élete gyertya: amíg másoknak világít, önmagát emészti” — mondta Kőrösi Kálmán. Bessenyei István színész-rendező gyertyája kialudt. Nem több mint egy éve kezdett el pislákolni ez a gyertya, de sokan hittük és reméltük, hogy majd ismét teljes lángra kap, hiszen nagy volt benne az akarás, bár az ereje egyre jobban fogyott. Az utóbbi hetekben már látszott, hogy nagy a baj. Egyik nap a kórházban volt, másik nap már rendezőként vett részt a szilveszteri előadás próbáján. A színházszerető közönség már megszokta, hogy ő rendezi a szilveszteri darabokat, a társulat legnézettebbnek számító előadásait.
A szatmárnémeti színpadon én magam első alkalommal Fejes Endre Jó estét, nyár, jó estét, szerelem című színművének a főszerepében láttam. Azóta nagyon sok alakítása és rendezése örvendeztette meg a közönséget, de azt is tudni kell róla, hogy az 1980-as évek végétől a nagykárolyi Kastélylakók zenekar szövegírója és énekese volt, szakirányítóként pedig részt vett több diákszínjátszó és műkedvelő színházi mozgalom szervezésében is. Több sikeres diák- és ifjúsági előadást segített színpadra, egyik-másik volt tanítványa ma már színész vagy dramaturg.
Bessenyei István pozitív példája annak, hogy kitartó munkával, szorgalommal, tehetséggel és alkotási vággyal hogyan lehet eljutni egy elszigetelt kis faluból (Égerhát) a művészet világába, azokra a színpadokra, amelyeket Shakespeare „az emberek világá”-nak nevezett. Ő tudta, hogy az értékteremtés nem könnyű feladat, és nem könnyű azt a színpadról a nézők felé közvetíteni, színészként és rendezőként sem. Amíg eljutott az égerháti egyszerűségből a színházi világ összetettségéig, mindig érlelte magában az éntudatot, a bölcsességet és a felelősségvállalást, a megfontoltságot, mert tudta és hitte, hogy csak így juthat el ahhoz a pillanathoz, hogy felgördüljön előtte a függöny, és elkezdhesse játszani azt a szerepet, amit az élet, a sors, az adott helyzet diktált.
Bessenyei mindig arra törekedett, hogy értéket őrizzen és értéket teremtsen. Ez nem kis feladat egy olyan kisvárosban, mint Szatmárnémeti, ahol a színházművészetnek még lényeges átalakuláson kell átmennie ahhoz, hogy betöltse huszonegyedik századi szerepét. Az alapok elhelyezésében részt vett, de életútja korán beteljesedett, ezért az építkezést másokra hagyja.
El kell búcsúznunk tőle. A legutóbbi évadzáró gálán fia, István meghatódva nyújtotta át neki az örökös tagságot igazoló oklevelet. Meghatódva, de örömmel is, hiszen sokszor elmondta, hogy ha az apjában nem lett volna meg az az erő, az az akarat és az a tehetség, amit Égerhátról hozott, ő most nem lehetne a Harag György Társulat művészeti igazgatója. Nagyon sok ilyen példakép kellene még a magyar közösségeknek.
Nyugodj békében! Őrizzük emlékedet.

                                 Elek György

Szülőföldön magyarul, vélemények és ellenvélemények

A „Szülőföldön magyarul” program keretében, most jár le az OTP bankon keresztül lebonyolított kifizetések határideje. A finanszírozás célja – bizonyos feltételek mellett, melyek közül a legfontosabb, hogy ne legyenek hiányzásai- a külhoni, magyar nyelven való nevelésben és oktatásban résztvevő gyermekek pénzügyi támogatása.

Egy szatmári román nyelvű hírportál (presasm.ro) szerint a magyar kormány lefizeti a romákat, hogy magyarnak vallják magukat és írassák gyermekeiket magyar tagozatra. Bár az összeg nem túl nagy, ahhoz elég, hogy meggyőzzék a szülőket, hogy magyarul taníttassák gyermekeiket (kötelező oktatásban resztvevőknek 22.400 forintnak, magyar nyelvű felsőoktatásban résztvevőknek 2.800 forintnak megfelelő lej). A portál szerint, ami szociális segélyként indult, egy nemzettoborzó stratégiává alakult át. Szerintük lazítottak a feltételeken, nem kérnek már magyar igazolványt, amivel a roma társadalmat akarják bevonni. A kitűzött cél a magyarul tanulók statisztikájának a feljavítása. Haszonélvezők lehetnek a magyarországi politikai pártok, szavazóbázis szempontjából, valamint maga a magyar állam is. A tanfelügyelőségtől lekért adatok szerint Szatmár megyében 15.237 magyar tagozatos gyermek tanul (amiből 3071 óvodás korú).

Említett cikk szerkesztőségi utóirata szerint, bár nő annak az esélye, hogy helyesen tanulhassanak írni-olvasni az alsó társadalmi rétegek gyermekei, félő, hogy nem tanulják meg az ország nyelvét (ami Romániában csak és kizárólag a román nyelv , saját megjegyzés). Ezt mondják a román nemzetféltők.

A kommentelők többsége nem osztja a névtelen cikkíró és a szerkesztőség kétségbeesését. Íme néhány vélemény, azoktól, akik helyeslik a magyar támogatást: korlátozza az iskolai hiányzásokat; támogatja azokat akiket a román állam juttatott hátrányos helyzetbe; a román állam is támogathatná a magyarországi románokat; sok román tette le a magyar állapolgársági esküt anélkül, hogy tudna egy szót is magyarul; a romániai magyarok többsége tud románul stb. Kommentel a szerkesztőség is: szerintük a romák nem magyarok, nekik is joguk van a saját kultúrához. Volt aki azt nehezményezte, hogy Orbán úszít, más országok ügyeibe is beavatkozik.

Hozzátenném egy magyar ismerősöm véleményét: román osztályba iratta át a fiát, mert annyi trágárságot és faragatlanságot tapasztalt az „elcigányosodott” magyar osztályban, hogy az szerinte csak kárára válna a gyereknek. Ez is egy vélemény, lehet vele vitatkozni.

 

[szamosháti]

Szatmári séta - a Főtér és a Pannónia

Muhi Sándor rajztanár és helytörténész városismertető sétái nagy népszerűségnek örvendenek, jobbára persze a régi szatmáriak, de az ideköltözött,  befogadó városukat őszintén szerető, azt megsimerni vágyó polgárok  körében is. Mert a szatmárnémeti népesség és annak struktúrája drámaian változott a nemzeti-kommunista évtizedekben, ugyanúgy a városkép is. A változások –egyértelműen és szomorúan kijelenthetjük- a rossz irányba mentek. Ha a polgári réteget sikerült is nagyobbrészt kiírtani, asszimilálni, elűzni, a polgári öntudat és szellem még él. És ennek része a helytörténet, mely annyi és annyi elhallgatásnak, ferdítésnek és manipulációnak volt kitéve a maguknak mindent kisajátítani vágyó idegenek és idegenlekűek részéről. Emiatt van nagy szükség lokális múltunk tisztába tételére és ismertetésére, amit ez alkalommal Muhi tanár úr vállalt fel.

Októberi sétánkon a régi főteret jártuk körbe. Kiindulópontunk annak egyik súlypontja, városunk emblematikus épülete a volt Pannónia, jelenleg Dacia szálló. Sok tintát és szót pazaroltak Szatmár legszebb szecessziós épületére, ennek ellenére rohamosan halad a végső megsemmisülés fele. Hogyan jutottunk ide? Hosszú és szövevényes történet, melyben kultúrális örökségünk megőrzését átlépve a pénz, hatalom, korrupció a kulcsszavak, magyar és román részről egyaránt.

Az épület maga szeretettel épült, a jó ízlés és hozzáértés tette ezért –annyi idő után is- szerethetővé. Bátran nevezhetjük remekműnek, a részletek ( a kilincsektől a csatornákig) is maximális odaadással, fantáziával, népies humorral készültek. Így minden részlettel együtt természetes és egységes benyomást kelt. Érdekesség, hogy az emberi mulasztás és rosszándék miatt omladozó vakolat, legerősebb és legidőtálóbb elemei a Zsolnay-majolikák, melyeken az elmúlt viharos évszázad után sem fogott az idő. Az épülettegyütteshez tartozik a Tüzoltótorony felőli részen a városi Filharmónia, gyönyürű termével, mely annak köszönheti létét, hogy többé-kevésbé gondoskodó gazdája akadt, más mint a főtéri épületrészé.

A főtéri park régen teljesen más szerepet töltött be. Az akkori gyakorlat szerint vásártér volt, a XX. századdal jött a funkcióváltás. A rosszul végrehajtott parkosítás miatt a fák és bokrok nagyon felmagasodtak, olyannyira, hogy az ottartózkodó szeme elől eltakarják a körben elhelyezkedő régi hangulatos épületeket és a főtérből semmit sem lehet látni.  Előadásával a Tanár úr azt sugallta, hogy a környezetvédők feltételezett ellenkezése dacára, a magas bokrokat és fákat  ki kell vágni, alacsony növényzettel kell helyettesíteni és a fákat pótlandó a Szamos parti zöld övezetben rejlő potenciált kell kihasználni. Ezzel ugyanis sohasem foglalkozott senki.

A főtéri parkban van két szobor, melyek szerintem az itteni magyarság és románság közötti viszonyra utalva többszörös szimbolikával bírnak. A régebbi, Vasile Lucaciu (Lukács László) pap szobra, aki az általuk egyesülésnek nevezett területrablás élharcosa volt. Magassága 4,5 méter, talapzattal kb. tíz méter. Erdély és Partium átcsatolása után 1935-ben készült -mellesleg egy elég jól sikerült alkotás -  a második bécsi döntés után el lett távolítva. Újabban ismét visszatették a főtér közepére és dacolva néz szembe a román időkben pusztulás szélére vitt Pannónia/ Dacia épületével. A park szélén, az út melletti fák között bújik meg Széchenyi István egészalakos szobra, kinek a neve elől a grófi titulust lefelejtették a szoborállítók.  Egy éve lett felállítva, csupán embermagassú, kicsinyke, kb. fél méteres talapzattal. A két szoborméret arányai híven tükrözik, sajnos a magyarság és románság közötti jelenlegi erőviszonyokat. 

Nits János tanácsos úr, urbanisztikai szakértő, ismertette a parkban  a régi főtérre vonatkozó felújítási terveket. A tervnek hívei és ellenzői egyaránt voltak.

A szatmári séták még remélhetőleg, más városrészekkel folytatódnak, a lokálpatrióták legnagyobb örömére.

                                                                       [szamosháti]

TRANZITFEST – Szatmárnémeti

 

Több mint egyhetes színházi fesztivál színhelye volt Szatmárnémeti szeptember 28. – október 7. között. Ez alkalommal a szép számú színházba járó magyar közösség számtalan nívós színházi előadás részese lehetett. Városunkba látogatott többek között a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata/ rendező: Bocsárdi László/, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház /rendező: Szabó K. István/, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat, a kolozsvári Állami Magyar színház, a miskolci Nemzeti Színház.

Kiemelkedően nívós előadást tekinthettünk meg Sardar Tagirovsky rendezésében a szatmárnémeti Északi Színház nagytermében, jelesen F.M. Dosztojevszkij: „IDIÓTA” című, közel négy órás színházi előadását, mely három felvonásban került színpadra, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeinek kiváló közreműködésével.

A főszerreplő, Miskin herceg/Kiss Gergely Máté/ alakján át láttatja a szerző a világot, az író történelmi prizmája segít eligazodni a világ történései és az emberi/privát/lét útvesztőiben, sikátoraiban és ritkán reflektorfényben úszó színpadjain is. Kérdés: a mi szempontunk fontossága, az egyén látásmódja mennyire befolyásol/hat/ja a történéseket? ,- vagy csak rezignált szemlélői vagyunk/lehetünk minden bűnös és élvhajhász cselekedetnek?

A pszichológiai eszköztár pazar és egyben bizarr felvonultatása jó módszernek bizonyult a rendező kezében a teátrum interaktív jellegű megvalósítására. A mai modern film vagy színházi jelenlétre való utalások gyakorisága is az említett rendezői koncepciót szolgálták.

Miskin, a „jó ember”, akit már „ nem kell keresnünk”,előttünk, mellettünk, bennünk van egyidejűleg. Mi magunk vagyunk Miskin herceg. Adott pillanatban, egyedül a világ ellen,- vagy a világgal szemben? Nem, inkább az ember és ember közti reláció milyensége illetve annak minősége a lényeges. Az ártatlan gyermeki kíváncsisággal és jósággal kénytelen szembesülni minden olyan szereplő, akit már „megedzett” az élet és a romlottság hínárja életére tekeredett. A darab kapcsán szembesülhetünk gyengeségeinkkel, gátlásainkkal, melyek visszahúzó, negatív erőt képviselnek életünkben.

Az élet színterén a „kék sarok” a gyermeki naivitásé, a rácsodálkozó jóságé, a „piros sarok” pedig a sötét erő: a teher, a kolonc a lelkünkön. Az eredeti, rendezői vízió pedig nem kisebb terhet ró ránk: kezünkbe adja a DÖNTÉS lehetőségét.

    [szamosháti]